Teljes hossza:20m (66 láb), szélessége: 20m (66 láb)j. Magassága: Emelt földszint + emeleti rész + Tetőtér beépítés.
Tájolása: A főbejárat északnyugat fele vezet be az épületbe.
Néhány lépcsőfok vezet fel a körülbelül 1m magasan levő teraszra. A teraszt vastag kőfal veszi körbe, a feljáró korlátja ívesen követi a lépcső vonalát jobboldalt, baloldalt a falban egy oszlopszerű díszítés van elhelyezve. A teraszra felérve baloldalt az íves kialakítású kőkorlátban pad van kiképezve. Egyenesen továbbhaladva a főbejárat ajtajával találkozunk amelynek felső része egy-egy ívben végződik. Tőle jobb oldalra a télikert üveg-búrája következik. Az üveg búrát körben fémrács védi. Az alsó alaphoz kapcsolódó párkány itt követi a búra alap szerkezetét. A főbejárat, illetve a télikert feletti részen három íves ablak következik melynek mindkét oldala mélyedéssel díszített, illetve az ablakok feletti részek is hasonlóan díszítettek. Ezt követi felette, a tetőtér vonalában levő öt kis ablak mely 1-3-1 elosztásban követik egymást. Felettük íves faldíszítés és az eresz íves párkányával érjük el a tető ezen részét. Ezt az íves párkányt fogja össze a két oldalsó faldísz, mint két szarv és a balra levő körbástya tetőszerkezete és a jobbra levő kémény.
Tovább haladva jobbra egy nyitott rész következik, mint egy külön kis terasz amely az épület falába süllyeszkedik, felső része íves kialakítású, felette levő rész pedig erkélyszerű átvezetést biztosít az épület jobb sarkán levő toronyhoz. Tovább haladva jobbra a terasz ívesen fordul az úttal. A fal felől még egy lejárat található a torony sarkánál. A lejárattól jobbra három kisebb ablak került elhelyezésre szinte a terasz magasságában. Felette íves ablak van az emelt földszinten. Majd felette a sarki torony nagy íves ablaka, melynek korlátja alatt íves bemélyedés díszíti a falat.
A torony felső sarka jobban lekerekített és felfele a tető is felveszi az íves formát, ez az íves tetősarok szinte az összes tetőelemnél jelen van, ahogy a falak kisebb-nagyobb íves lekerekítései is. A toronyrész tetőszerkezete, ahogy maga a torony is kapcsolódik az épület többi szerkezetéhez. A torony emeleti része teljesen nyitott, ajtó köti össze mind a balra található átvezetővel, mind a főépülettel. Baloldalán az főfalon lévővel egyforma, nagy íves ablak található, hátul pedig a falhoz közeli kis íves ablak nyújt kitekintést. A főfalnál nagy íves ajtó biztosítja a bejutást, átvezetőhöz pedig egy kis íves ajtó. Az átvezető közepén még található egy nagyobb íves ablak és természetesen a baloldali ajtó.
A jobboldali sarkon elfordulva a torony alatti kis pinceablakokat kétoldalt támasztó faldíszítéssel látták el. A torony hátsó részén alul szögletes falrész egy pici tetővel alkotja a pince egyik lejáratát, a lejáratot oldalt faldíszítés védi. A lejárat tetőszerkezete felett íves ablak található és még mindig a saroktorony falszerkezetén, felette a már említett íves ablak.
Tovább haladva ezen az oldalon alul 2-1-2 elosztásban íves tetejű pince ablakok következnek. Felettük 2-2 nagyobb íves ablak fogja közre a középső íves bástyát, melynek sarkai le vannak kerekítve, alul íves tartódíszítéssel látták el. A torony baloldalán nagy íves ablak, jobboldalán kis íves ablak került elhelyezésre, majd tovább haladva következik a nagy íves falsarok. A toronynál maradva az emeleti rész itt egy nagy íves ablakkal van ellátva középen és a két szélén, az ívben 1-1 kisebb íves ablak kerül. A tetőtérbe nyúló szakaszán, középen két kis íves ablakot kapott. A tető sarka természetesen itt is követi a lekerekítéses sarok vonalát, a tetőn baloldalt egy kémény csatlakozik hozzá.
Tovább haladva az épület hátsó fala felé egy nagy, íves sarok következik, alul még nem említett pinceablak, felette nagy íves ablak az íves rész pedig két kisebb ablakkal és a torony felőli plusz egy ablakból áll. Az ezen az íven folytatódó tető még kapott egy kéményt is.
A falrész után már csak két pinceablak és a felette levő levél formájú ablak választ el minket az épület hátsó részétől.
A hátsó rész a felújítás során az elődjéhez képest nagy változáson ment át. Részben a földbe süllyesztve, ott kialakított, az előzőhöz hasonló levél formájú ablakot alakítottak ki. Mellette egy oldalt külön nyitható szárnyú, hátsó bejárati ajtót alakítottak ki. Ezek csak részben voltak elkészíthetőek, lefele haladásukat a fal törése jelzi. E két rész fölött a párkány vonalát követve egy tetőszerkezetet alakítottak ki melyet egy kis kiugróval szemléltettem. Ettől jobbra már csak az eredeti pinceablak következik ezen a falon.
Az emelt földszinti részen itt egy nagy íves ablakot alakítottak ki (ezen a részen kezdődött az átjáró amit elbontottak), és a hátsó bejárat fölött egy nagyobb és egy kisebb íves ablakot. Az emeleti részen baloldalt két nagyobb íves ablak között egy lefele hosszabb íves ablakot készítettek. A hátsó bejárat vonalában pedig egy nagyobb íves ablakot amelynek alja félkörívben végződik és végül egy kis íves ablakot mellette.
Az e fölötti tetőszerkezetbe baloldalt kerül egy kémény szemből pedig két fénybeeresztő kis tetőablak felett egy nagy íves tetőablak is helyet kapott. Itt hátul még egy fontos épületész van, egy újabb sarokbástya, sarkai nem annyira mint az előző nagynak, de itt is le vannak kerekítve, az átlagosnál azért kicsit nagyobb mértékben. Felső részén a hátsó falon egy nagy íves ablak van, a tetőtéri részén pedig egy kis íves ablak. A tető ezen a része nagyon összetett. Baloldalán egy pici sátortető csatlakozik hozzá, illetve a fő tetővonalhoz egy L alakú sátortetőn keresztül össze van kapcsolva, és az épület eleje felé haladva egy újabb sátortető csatlakozik hozzá, mögötte hármas kéménycsoport.
Az íves saroknál tovább fordulva a főbejárat fele az emeleti részen egy nagy íves ablak van, felette három kisebb ablak. Ezt követi az erkély rész, pinceablak, nagy íves ablak, erkély sorrendben. Az erkélyre két ajtó nyílik a korláttal szemközti falról, felette egy mini erkély ívesen kapcsolódik itt az erkélyajtó egy levél formában végződik. Az erkély jobb oldalán következő falrészen három pinceablak, majd felettük három kis ablak, majd két nagy íves ablak egy még nagyobb íves ablakot fog közre.
Ez utáni íves sarok és fal közötti részen kapott helyet a másik pinceajtó, a lejáratot itt is oldalfal védi, felette az emelt-földszinti részen egy kis ablak van.
Tovább haladva a bejárat fele, még ezen az oldalon egy pinceablak és egy felette levő nagy ablakot követően jutunk a körbástyához. A bástya félig egybeolvad a fallal, alja cseppszerű díszítést kapott, közepén nagy kör alakú ablak található, a tetőtéri részt pedig három kis ablak díszíti. Köralakban továbbhaladó teteje enyhén íves, mögötte egy pici sátortető köti össze a bejárat feletti tetőszerkezettel, tőle baloldalra egy újabb kémény található.
A tető érdekessége a felső tetőbástya. A bejárat feletti sátortető gerincét követve jobboldalt a nagy középső tetőszerkezethez jutunk amelyből mintegy leágaznak a kis oldalsó bástyák tetőelemei, egybeolvadva velük. Itt a tető bejárat felőli részén, felül, még a gerincvonal alatt indul egy körbástya. Négy ablak található rajta, a két első teljes a két hátsó pedig már félig a tető takarásában van. Ennek a kis bástyának a tetőszerkezete is részben, ahogy maga a falszerkezet is egybe van olvadva a fő tetőszerkezettel. A tető itt is követi a fal kör alakú alapvonalát felfele.